Eredetiségvizsgálatra minden esetben szükség van a járművek adás-vétele előtt – az alábbiakban a célját és menetét mutatjuk be.
A szabály úgy szól, hogy az eredetiségvizsgálatot minden tulajdonosváltás előtt kötelező elvégeztetni, még abban az esetben is, ha az autó mindössze egyetlen napot töltött az eladó tulajdonában. Célja, hogy igazolja azt a tényt, miszerint a gépjármű állapota megegyezik a gyári, eredeti állapottal, persze az amortizálódást leszámítva. Minden jármű esetében könnyen ellenőrizhető az alvázszám, a jármű színe, a motor, a szélvédő, a karosszéria és más alkatrészek, ezért az eredetvizsga elsősorban ezekre az egyszerűen beazonosítható tételekre irányul.
Ezek mellett azonban még számos olyan lehetőség van, ami segíti a beazonosítást, hiszen az eredetvizsgálat során használt eszközök lehetővé teszik bizonyos jellemzők bevizsgálását. Az így elvégzett vizsgálatok eredménye megmutatja az eredetivel való egyezést, tehát igazolja az eredetiséget, amiből ráadásul az is kiderül, hogy a gépjármű lopott-e, illetve körözik-e; ha ugyanis ez a helyzet, az autó lefoglalható, a tulajdonos pedig mind a pénzét, mind a járművét elveszítheti.
Fontos tudni, hogy a mobil eredetiségvizsgálat elvégeztetésére a 301/2009 kormányrendelet szerint már nincs lehetőség, az eredetvizsga kizárólag az erre a célra szolgáló vizsgaállomásokon végeztethető el. A vizsgálat eredményét az igazgatási eljárásban a kiadástól számított 60 napon belül lehet felhasználni, utána érvényességét veszti.
Cégünk többek között eredetiségvizsgálatot is végez érdi műhelyében; kollégáink gyorsan és szakszerűen dolgoznak, áraink kedvezőek, ezért, ha autót szeretnél vásárolni, és előtte szeretnéd egy szakértőkből álló csapatra bízni az eredetiségvizsgálat elvégzését, érdemes bennünket választanod!
Amennyiben kérdésed merült fel az eredetvizsgával kapcsolatban, illetve, ha szeretnéd elvégeztetni az eredetiségvizsgálatot, fordulj hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén; munkatársaink a rendelkezésedre állnak!